Menü Bezárás

Őz üzekedés- mire kell figyelni?

őz üzekedés

Az európai őz az egyik legelterjedtebb nagyvadfajunk, egyedszámát mintegy 360 000-re becsülik, és az ország egész területén előfordul. Július és augusztus között van a párzási időszakuk, azaz az üzekedés, amikor a bakok űzik a sutákat. Az őzek egész évben ezt a három-négy hetet várják, idegesebbek, bátrabbak, figyelmetlenebbek, megfeledkeznek a külvilágról. Ezért ha gépjárművel közlekedünk, rendkívül óvatosnak kell lennünk, mert ezekben a napokban nemcsak éjszaka, hanem nappal is számítani kell a műutakra tévedt példányokra.

Alábbi cikkeinkben részletesen olvashat arról, hogy hogyan kerülhetjük el a balesetet és mi a teendő ha véletlen bekövetkezik a szerencsétlenség.


Hogyan viselkednek ilyenkor az állatok?

Az üzekedés időszakában a bakok állandó stresszben vannak, harcolnak egymással a suták kegyeiért, közben a külvilágot szinte teljesen figyelmen kívül hagyva. Messziről könnyen felismerhetőek, lehajtott fejjel, a földet szimatolva közlekednek, sokszor sietősen, kocogva, a szaganyagokat vizsgálva próbálják beazonosítani az arra járó ivarzó suták nyomát. Ilyenkor szinte egész nap találkozhatunk velük.

Mindig a bak keresi meg a sutát. A párzás többnapos, kitartó udvarlás eredménye mely során a bak a sutát különböző tárgyak körül kergeti, amivel szinte utat taposnak körülötte, erről tanúskodik az úgynevezett ördöggyűrű.

Az utakon

Sok helyen előfordul vadveszélyt jelző tábla, főként a jelzett útszakaszon. De jelzés nélküli úton is  számíthatunk az arra tévedt őzekre, így érdemes ezeken a szakaszokon is óvatosan, lassabban menni, főleg az üzekedés idején. Így könnyebben elkerüljük a szerencsétlen balesetet.

Vadászok

Az őzbakvadászatnak egy érdekes módja az őzhívás, egy erre alkalmas síp a gida síró hangját utánozza. Ezáltal a suta és az őt követő lovagja a vadászok szeme elé kerülhet. Ez az időszak alkalmas az állomány feltérképezésére, a selejtezésre, és a sokszor addig nem látott trófeájú egyedek is szem elé kerülnek.

Az őz üzekedés vége

Ha az őzek üzekedése véget ér, akkor a szarvasok kezdődő násza miatt kell majd fokozottan figyelni. Ez az időszak  a szeptembertől októberig tartó úgynevezett szarvasbőgés.